Banksy

Sajnos úgy tűnik, a street art kiállításnak lőttek...

Pilinszky

1921. november 27-én született Pilinszky János. 

Egyenes labirintus

Milyen lesz az a visszaröpülés,
amiről csak hasonlatok beszélnek,
olyanfélék, hogy oltár, szentély,
kézfogás, visszatérés, ölelés,
fűben, fák alatt megterített asztal,
hol nincs első és nincs utolsó vendég,
végül is milyen lesz, milyen lesz
e nyitott szárnyú emelkedő zuhanás,
visszahullás a fókusz lángoló
közös fészkébe? - nem tudom,
és mégis, hogyha valamit tudok,
hát ezt tudom, e forró folyosót,
e nyílegyenes labirintust, melyben
mind tömöttebb és mind tömöttebb
és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk. 

Terek

A pokol térélmény. A mennyország is.
Kétféle tér. A mennyország szabad,
a másikra lefele látunk,
mint egy alagsori szobába,
föntről lefele látunk, mintha
egy lépcsőházból kukucskálnánk lefele
egy akarattal nyitva hagyott (felejtett?)
alagsori szobának ajtaján át.
Ott az történik, ami épp nekem
kibírhatatlan. Talán nem egyéb,
kibontanak egy rongyosládát,
lemérik, hány kiló egy hattyú,
vagy ezerszeres ismétlésben
olyasmiről beszélnek azzal
az egyetlen lénnyel, kit szeretek,
miről se írni, se beszélni
nem lehet, nem szabad.

Mikes: Törökországi levelek (részletek)

Néhány részlet a Törökországi levelekből.

1
CONSTANTINÁPOLYBAN GRÓF P... . E.... . ÍROTT LEVELI M... K... ..
Gallipoliból, Anno 1717. 10. octobris.

Édes néném! Hálá légyen az Istennek, mi ideérkeztünk ma szerencsésen, Franciaországból pedig 15. septembris indultunk meg. A fejdelmünknek Istennek hálá jó egészsége volna, hogyha a köszvény búcsút akarna tőlle venni, de reméljük, hogy itt a török áer elűzi. Édes néném, mi jó a földön járni! Látja kéd, még Szent Péter is megijedett volt, mikor a vízben sipadoztak a lábai. Hát mi bűnösök, hogyne félnénk, amidőn a hajónk olyan nagy habok között fordult egyik oldaláról a másikára, mint az erdélyi nagy hegyek. Némelykor azoknak a tetején mentünk el, némelykor pedig olyan nagy völgyben estünk, hogy már csak azt vártuk, hogy reánk omoljanak azok a vízhegyek. De mégis olyan emberségesek voltanak, hogy többet nem adtak innunk, mintsem kellett volna. Elég a', hogy itt vagyunk egészségben. Mert a tengeren is megbetegszik az ember, nemcsak a földön, és ott ha a hintó megrázza, elfárad, és jobb egyepegyéje vagyon az ételre. De a hajóban az a szüntelen való rengetés, hánkodás a főt elbódítja, a gyomrot felkeveri, és úgy kell tenni, valamint a részeg embereknek, aki a bort meg nem emésztheti. A szegény gyomromnak is olyan nyavalyában kelletett lenni vagy két első nap, de azután úgy kellett ennem, mint a farkasnak. A fejdelmünk a hajóból még nem szállott vala le, hogy a tatár hám, aki itt exiliumban vagyon, holmi ajándékot külde és a többi között egy szép lovat, nyergelve. Itt a fejdelemnek jó szállást adtak, de mi ebül vagyunk szállva. De mégis jobban szeretem itt lenni, mintsem a hajóban. Édes néném, a kéd kedves levelit vagyon már két esztendeje hogy vettem; igazat mondok, hogyha az esztendő egy holnapból állana. Reménlem, édes néném, hogy már ezután, minthogy egy áerrel élünk, gyakrabban veszem kedves levelét. De minthogy egynehány száz mélyfölddel közelebb vagyunk egymáshoz, úgy tetszik, hogy már inkább is kell kédnek engemet szeretni. Én pedig ha igen szeretem is kédet, de többet nem írhatok, mert úgy tetszik, mintha a ház keringene velem, mintha most is a hajóban volnék.

55 
Rodostó, 18. augusti 1724.

Édes néném, ha tudná kéd micsoda nagy búba vagyok, megesnék a kéd szíve rajtam, és elolvadna, valamint a vaj a tűznél, és rántottát főzhetnének véle. Gondold el, édes néném, már két naptól fogvást az urunk nincsen itt, kilenc mélyföldnire ment vadászni, odalészen vagy két hétig; engemet itt hagyott, hogy gondot viseljek a házra és a cselédekre. Csak bátyám itthon maradjon, mert ő nem udvaros. Szánj, édes néném, szánj, ihon vadászni nem mehettem, mindennap Zsuzsihoz kell mennem, foglyot nem lőhetek, csak Zsuzsival kell beszélgetnem. Micsoda nagy büntetés e' nekem! Bár csak egy holnapig tartana a büntetés. De akármeddig tartson, de addig úgy búsulok, hogy majd meghalok örömömben. A minap Zsuzsival beszélgettünk, hogy mint lett a házassága, és hogy ennek előtte másfél esztendővel nem gondolta volna, hogy grófné legyen belőlle (noha jó erkölcsiért megérdemlette). Elég a', hogy a beszélgetés közben elébeszéltem neki, hogy micsoda csúfos és szerencsés házassága lett egy asszonynak; kédnek is elébeszélem, hadd teljék az idő.

Franciaországban egy városi gazdag bírónak az iródeákja megszeretvén egy leányt, megkéri, és a lakadalomra napot rendelnek. Ott pediglen közönségesen az a szokás vagyon, hogy a lakadalom napján az ebéd és a tánc estig tart, és estve mennek a templomban az esketésre, és onnét az ágyban. Elég a', hogy az íródeák vígan volt ebéd felett, és ebéd után táncban viszi a mátkáját, aki is a tánc közben, örömiben vagy miképpen, egy kis szelet talált bocsátani. Az íródeák azt meghallván, elszégyenli magát, és az a kis szél úgy meghidegítti benne a szeretetet, hogy a táncot elhagyja, és megizeni a mátkájának, hogy ellene mond a véle való házasságnak, és férhez mehet, akihez neki tetszik. Elítélheti kéd, hogy micsoda szomorúsággal fogadá a leány ezt a követséget; mások pedig neveték a deák együgyűségét. Elég a', hogy a bíró másnap megtudván, hogy miben múlt el a házasság, hivatja az íródeákját, mindenképpen eleiben adja oktalan cselekedetit, hogy egy olyan csekély dologért, amelyet csak nevetni kelletett volna, a házasságot félbenhadta. A bíró látván, hogy nem akarna magában szállni és a leányt elvenni, mondá néki, hogy mivel a leánynak ellene mondottál, énnekem gondom lészen reá, hanem menj el a házamtól. Azután a bíró megmondja a leánynak, hogy ő elveszi, ha hozzája mégyen. A leány azt nagy szerencséjinek tartván, reá áll. A bíró csakhamar a lakadalmat megcsinálja, de öreg lévén csak keveset lakhaték a feleségivel, és sok pénzit, jószágát a feleséginek hagyá. Aki is azután Párizsban ment, és ott úriasszony módra kezde élni. Minthogy szép volt, egy öreg gazdag generális megszereti, és elveszi. De eztet is csakhamar kiszólítják a világból, és ez is mindenit a feleséginek hagyja. No már nagy úri és gazdag asszony lett belőle csakhamar. De még a szerencse feljebb vitte, mert Casimirus király letévén a lengyelországi királyságot, Párizsban ment lakni, és ott meglátván a mi szerencsés asszonyunkot, megszereti és elveszi, de mindazonáltal úgy, hogy csak titkos felesége legyen. Az asszony nem törődvén azzal, ha királynénak nem hítták is, mert valóságoson az volt, ha titkon is.

58 
Rodostó, 13. decembris 1724.

Azt írod, édes néném, hogy ha gyakrabban írnék, gyakrabban venné levelemet. A' való, s igaz, de mit írjak? Írjam-é azt, hogy haragszom, de ki ne haragudnék, mikor azt írja kéd, hogy már kédből lehetne pap, úgy megtanulta kéd a levelemből az egyházi szokásokot. Lesz még olyan idő, hogy bosszút állok ezért. Micsoda szép idő volna az, amikor az asszonyokot felemelnék a papságra, bezzeg akkor volna jó idő, akkor látnánk új rendtartásokot. Oh! máris örülök annak az időnek, mintha abban volnék. Már előre ellátom, hogy a nagyböjtből igen kicsidet csinálnának, vagy talám kitörölnék a kalendáriumból, és annyi idővel meghosszabbítanák a fársángot, úgy hogy mikor most hat hét a fársáng, akkor tizenhárom lenne, oh boldog idő! A hetedik szentség akkor az első helyre tétetnék, oh szerencsés idő! Az elválasztás akkor könnyű volna, és csak egy dologra vigyáznának, nem úgy mint most, oh kedves idő! Hát mit mondjak a gyónásról, mert nem tudok ítéletet tenni felőlle, ha eltörölnék-é vagy sem. Mindazonáltal, ha jól meggondolom, hogy az asszonyok szeretnek mindent megtudni, azt ítélhetem, hogy talám meghadnák, és hogy a penitencia rövidebb volna, de oh mely hosszú volna a gyóntatás. Mert oly papné keziben akadhatnék, aki mindent meg akarván tudni, száz kérdéseket tenne, aki még a gondolatokot is meg akarná tudni, de meg ellenben könnyű penitenciát adna. Oh! édes néném, mint várom azt az időt! De talám sokáig kell várnom, és addig el is temetnek, azután asszonyomék, ha soha papok nem lesznek sem bánom.

Vajon elhinnék-é azt nálunk, hogy micsoda melegek járnak itt most, de kivált meleg esők és sok mennydörgések. Kéd legalább higgye el, mert nem hazudok, nyárban sem hallunk nagyobb, se több mennydörgéseket, mint most. De a' derék állapot, hogy igen-igen ritkán esik itt le a mennykő. Tudom, hogy sokféle és csudálatos erejét hallotta kéd a mennykőnek, de talám csudálatosabbat nem hallott kéd, mint amelyet én olvastam, mikor eszemben jut, mindenkor nevetnem kell, nevesse kéd is. Rómában egy francia követ, amikor egyszer nagy mennydörgések voltanak, asztalnál lévén a feleségivel, és az ablakok hogy nyitva voltanak, a mennykő általmegyen a házban, ki-ki megijed, de semmi kárt nem tett. Amikor pedig általment a házon, a követné melegséget érzett, találja ki kéd, hol? És minthogy asztalnál volt, nem lehetett a szoknya alá tenni a kezét, de asztal után maga is elfokad nevetve rajta, amidőn észreveszi, hogy a mennykő megperzselte. Gondold el, édes néném, hol kereskedett, és ki ne nevetné eztet?

67 
Rodostó, 6. novembris 1725.

Édes néném, itt most elég sírás, rívás és zokogás vagyon. A szegény Zsuzsi özvegyen marada, és Kajdacsinéból mindenféle nedvesség a szemin foly ki, amennyit már a' sírt. Méltón is, mert a szegény Bercsényi úr a bujdosásának végit szakasztván, ma reggel két órakor elhagya bennünket. Mind holtig az elméje helyén volt, és egy keresztényhez illendő halállal múlt ki e világból. E' már elvette sok szenvedésinek jutalmát, és nem szükséges szánni, hanem azokot kell szánni, akiket árvául hagyott itt idegen országban. De azokra is gondja lészen annak a nagy cselédes gazdának, aki soha meg nem hal. A mi urunk mindenkor mellette volt, és hozzája való barátságát holtáig megmutatta. Micsodás ez a világ, és miért kapunk annyira rajta. A benne való életnek kezdete nyomorúság, a közepe nyughatatlanság, a vége fájdalom és szomorúság. Ez az úr éltiben, való, hogy szenvedett, de sok világi jókban is volt része. Való, bujdosásban holt meg, de nem szükségben. Így fogyunk el lassanként, mert már itt elég szegény bujdosókot temettünk el. Ezután még mint lesz, hagyjuk a jó atyánkra, és mondjuk azt, hogy nem érdemli ez a világ, hogy hozzája kapcsoljuk magunkot, mert akármely gyönyörűségben úszunk is, de abból ki kell kelni, és azt elhagyatják velünk.

Elmúlt gyönyörűség csak suhajtást okoz,
jelenvaló pedig hasonló árnyékhoz,
a jövendőbélin kapsz bizonytalanhoz,
ah! mért hasonlítod magadot boldoghoz.

Aztot már megmondottam, hogy a szomorú levélnek nem kell hosszúnak lenni. Ez elég szomorú, mert itt a halálról kell beszélleni, azért el is kell végezni. Tudja kéd, micsoda nagy dohányos volt a szegény úr, mindholtig is dohányzott, mert halála előtt két órával egy pipa dohányt kiszívutt, de megholt. Kédet pedig az Isten éltesse! Amen.

 

113 
Rodostó, 16. aprilis 1735.

Itt édes néném, könnyhullatással esszük kenyerünket, és olyanok vagyunk, mint a nyáj pásztor nélkül. Másnap szegénynek a testámentumát felnyitottuk, és elolvastattuk. Mindenik cselédinek hagyott, énnekem ötezer német forintot, Sibrik uramnak is annyit, de mindenikünknek azt a pénzt Franciaországban kellene felvennünk. Mikor vesszük fel, Isten tudja. A vezérnek szólló levelit is elküldöttük, amelyben kéri szegény, hogy bennünket el ne hagyjon. A testet másnap felbontattuk, és az aprólékját egy ládában tévén, a görög templomban eltemették. A testet pedig a borbélyok füvekkel bécsinálták, mert még nem tudjuk, mikor vihetjük Constancinápolyban. A borbélyok szerént nem kell csudálni halálát, mert a gyomra és vére tele volt sárral, az egész testit elborította volt a sár. Az agyaveleje egészséges volt, de annyi volt, mint két embernek szokott lenni, esze is volt annyi, mint 12-nek. A szívét Franciaországban hadta, hogy küldjük. A testet húsvét után egy nagy palotán kinyujtoztattuk, ahol isteni szolgálat volt harmadnapig. Mindenféle embernek szabad volt a testet meglátni, harminc török is volt egyszersmind, aki látta, és akik jól üsmerték szegényt, de mégis nem hiszik, hogy megholt, hanem azt hirdetik, hogy titkon elment, és mi mást öltöztettünk fel valakit helyében. Bár igazat mondanának! Tegnap az istenszolgálat után a testet koporsóban zártuk, és egy kis házban tettük, ahol leszen mindaddig, még szabadság nem lesz, hogy Constancinápolyban vihessük.

146 
Csernavoda, 1. junii 1739.

Az elmúlt holnapnak 14-dik napján visszáérkezék ide a porta parancsolatival a teftedár, és minthogy a porta arra szabadságot nem adott, hogy a szegény fejdelem testit Constancinápolyban vigyék, azért tegnap estve egy görög templomban eltemetők. Akit is az úr Jézus állítja jobb keze felől az utolsó napon. Itt most minden órán az apostolok eloszlása lészen, a parancsolatok elérkeztek: Csáki úr Vidin felé fog menni, Zai úrfi Kocsinban, én pediglen Jásziban. De mi ketten együtt fogunk járni egészen Jászig; innét Bukurestre megyünk, és onnét keresztül és végig Havasalföldin, Molduvában. Innét pedig mi megindulunk 4 nap múlva, mert a fermányunkban a' vagyon feltéve, hogy egy órával elébb induljunk meg. Mert itt nem teszik azt a parancsolatban, mikor valahová küldenek valakit, hogy siessen, hanem egy órával elébb induljon meg, mintsem kellene, és egy órával elébb légyen ott, ahová küldik. Elég a', hogy ha Erdélyt meg nem láthatom is, de a köpönyegit meglátom, mert az erdélyi havasok mellett menyünk el. Ha Zágonban sert nem ihatom is, de iszom a Bozza viziből. Köszöntöm ezeket a kegyelmed nevivel is. Úgy tetszik nekem, hogy elég bőséggel adtam kegyelmednek tudtára a szegény fejdelemnek minden dolgait és életének végit. Már itt két Rákóczit temeténk el, a harmadikát Isten éltesse, a' nem eszik török kenyeret.

206 
Rodostó, 29. decembris 1757.

Ismét a halálról kell írnom, mert Csáki úrnak hatodik a szava igen elnehezedvén, hetedik 11 órakor reggel meghala 81 esztendős korában. Csaknem holtig, vagyis holtig egészséges volt, nem volt szüksége se doktorra, se orvosságra. Azt nem mondhatni felőle, hogy ezért holt, amazért holt meg, mert ilyen betegsége volt, mert az orvosság nem volt jó, mivel csak azért holt meg, mert az Isten elvégezte, hogy minden ember meghaljon. Utolsó generálisa volt Rákóczi Ferencnek. Már mi csak ketten maradtunk Zai úrfival, mi vagyunk a legutolsók, mert legutoljára hagyott minket az Úristen, mire, meddig, ő tudja. Elég a', hogy adjunk hálákot néki, hogy megadta ezt az esztendőt eltöltenünk, és kérjük, hogy ne hagyja el ezután is a szegény bujdosókot, el nem fordítván szent szemeit róllok. De ne szájjal, hanem szívvel kérjük; mert az emberek a szájat hallgatják meg, de az Isten a szívet tekénti, valamint történt egy szent remetével.

207 
Rodostó, 20. decembris 1758.

Kedves néném, nemcsak mi, hanem az egész emberi nemzet olyan, mint a halálra ítéltetett rabok, akik nem tudják, mikor viszik ki a halálra. A mi sorsunk éppen olyan. Mennyi urakot, nemesembereket temettünk már el, kit egy, kit más esztendőben, úgyannyira, hogy már csak ketten maradtunk volt Zay úrral. Az Isten azt is kivevé a bujdosásból 22 octobris. Már most egyedül maradtam a bujdosók közül, és nem mondhatom, mint eddig, hogy hadd vigyék ki ezt vagy amazt előre, mert egyedül maradván, nekem kell kimennem az áldozatra. A Csáki úr halála után Zay urat tette volt a porta a magyarok fejévé, akik ebben az országban vannak a császár protectiója alatt. Halála után a portára kelletett mennem, hogy hírré adjam halálát. A szokás szerént engemet tettek básbuggá, mert azt jó megtudni, hogy akik ebben az országba az öreg Rákóczival jöttünk, azok közül csak én maradtam, hanem akik most velem vannak, azok újak. Micsodás a világ! Mennyi változáson mentem már által, de az Istennek gondviselése mindenkor velem volt és vagyon mindnyájunkkal. Egész predikációt csinálhatnék a siralomnak völgyében lévő változó életünkről, amely változást mindaddig próbáljuk, valamég az örömnek hegyére nem megyünk. Vagyon immár egynehány napja, hogy ide visszáérkeztem. Mit rendel az Úr ezután felőlem, az ő kezében vagyok, hanem azt tudom, hogy a pornak porrá kell lenni, és boldog az, aki nem az Úrnak, hanem az Úrba hal meg. Annyi hosszas bujdosásom után kell-é mást kívánnom annál a boldogságnál.

Az első levelemet, amidőn a nénémnek írtam, huszonhét esztendős voltam, eztet pedig hatvankilencedikbe írom; ebből kiveszek 17 esztendőt, a többit haszontalan bujdosásba töltöttem. A haszontalant nem kelletett volna mondanom, mert az Isten rendelésiben nincsen haszontalanság, mert ő mindent a maga dicsőségire rendel. Arra kell tehát vigyáznunk, hogy mi is arra fordítsuk, és úgy minden irántunk való rendelése üdvességünkre válik. Ne kívánjunk tehát egyebet az Isten akaratjánál. Kérjük az üdvességes életet, a jó halált és az üdvességet, és azután megszűnünk a kéréstől, mind a bűntől, mind a bujdosástól, mind a telhetetlen kívánságtól. Amen.

Heti mérleg

Kedves Osztály!

Kijavítottam a dolgozatokat, akit érdekel az eredmény, az írjon ímélt. (A J. P. esszéket még javítom.)

Hétfőn FELELÉS: Pázmány és Zrínyi, illetve a barokk.

Küldtem szét egy cikket, érdemes elolvasni, mert ez már titeket is érint.

Üdv,

FB

RENESZÁNSZ DOLGOZAT!!!

Kedves mindenki!

Holnap DOLGOZAT!

Magyar reneszánsz, Janus Pannonius, Balassi Bálint, ütemhangsúlyos verselés!!!

Sok sikert a felkészüléshez!

Üdv,

FB

A heroikus küzdelemhez egy heroikus zene:

Szorgalmi: film

Tisztelt Osztály!

Néhányan kérdeztétek, hogy filmmel kapcsolatos szorgalmit lehet-e írni. Lehet, sőt...

Elvárások:
- a4-es méretben, géppel megírva, 12-es Times New Roman, szimpla sorköz, sorkizárt igazítással, 4-5000 karakter, .doc vagy .docx fájlban
- tartalmában: elemzés (NEM tartalommesélés!), kritika és a végén személyes vélemény (ajánlod-e vagy sem, kinek)
- ha felhasználtok hozzá valami irodalmat, weboldalt, akkor a végén megjelölitek, leírjátok, hogy mit

Levélben küldtem néhány filmet kiindulásnak, de előzetes egyeztetés után bármi szóba jöhet!

A kérdéseket, vállalásokat a megadott ímélcímre várom!

Üdv,

FB

DOLGOZAT és KÖTELEZŐ OLVASMÁNY

T. Osztály!

2012. november  20-án, kedden DOLGOZAT. A téma: a reneszánsz, Janus Pannonius, Balassi Bálint, a Balassi-strófa és az ütemhangsúlyos verselés.

2012. december 3-ra a - mindenkire nézve - KÖTELEZŐ OLVASMÁNY Moliére: Tartuffe! (Itt letölthető!) Ehhez küldök szét egy dokumentumot, amit ki kell töltenetek, és le is kell majd adni!

Sok sikert és kitartást a felkészüléshez!

Üdv,

fß

Ezen a napon

Ezen a napon hunyt el Guillaume Apollinaire és Radnóti Miklós. 

A képverset Apollinaire írta, magyar nyelvre Radnóti fordította. A 4-es számú Razglednica Radnóti utolsó verse.

A MEGSEBZETT GALAMB ÉS A SZÖKŐKÚT
LA COLOMBE POIGNARDÉE ET LE JET D'EAU

 

4 Mellézuhantam, átfordult a teste s feszes volt már, mint húr, ha pattan. Tarkólövés. - Így végzed hát te is, - súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan. Halált virágzik most a türelem. - Der springt noch auf, - hangzott fölöttem. Sárral kevert vér száradt fülemen. Szentkirályszabadja, 1944. október 31

Heti mérleg

Kedves Osztály!

A felelésmentes nap a SZERDA!

2012. november 12-én (hétfőn) dolgozat a versekből. Egyet kell választanotok: Hogy Juliára talála vagy az Adj már csendességet.

A szorgalmival kapcsolatban várom az ötleteket és a jelentkezőket. Kérésem a következő: aki szorgalmit írna, az ímélben küldje el nekem, hogy miről és mit írna, hogy egyeztessük a követelményeket és a jutalmazást.
Elsősorban az irodalomhoz kötődő témák jöhetnek szóba: egyes művek elemzése, könyvajánló/kritika, irodalmi alkotáshoz kötődő film ajánlója/elemzése/kritikája, de bármilyen (kreatív) ötletet fel lehet vetni!

Zrínyi életrajzra volt jelentkező, kérem jelentkezzen!

Üdvözlettel,

fß

Ez világ sem kell már nekem

Figyelem! Ez nem az eredeti dallam, de mindenesetre érdemes rászánni pár percet!

És! Ha a ezt a metronómot beállítjátok kb. 116 bpm-re, 2/4-re és a Bottle hangot, akkor a magasabb hang lesz az ütemhangsúly kezdete.


HARMINCKILENCEDIK
HOGY JULIÁRA TALÁLA, ÍGY KÖSZÖNE NÉKI
az török "Gerekmez bu dünya sensiz" nótájára


Ez világ sem kell már nékem
Nálad nélkül, szép szerelmem,
Ki állasz most énmellettem;
Egészséggel, édes lelkem!

Én bús szívem vidámsága,
Lelkem édes kívánsága,
Te vagy minden boldogsága,
Véled Isten áldomása.

Én drágalátos palotám,
Jó illatú, piros rózsám,
Gyönyörű szép kis violám,
Élj sokáig, szép Juliám!

Feltámada napom fénye,
Szemüldek fekete széne,
Két szemem világos fénye,
Élj, élj, életem reménye!

Szerelmedben meggyúlt szívem
Csak tégedet óhajt lelkem,
Én szívem, lelkem, szerelmem,
Idvöz légy, én fejedelmem!

Juliámra hogy találék,
Örömemben így köszenék,
Térdet-fejet néki hajték,
Kin ő csak elmosolyodék.

Balassi

Még egyszer belinkelem a Balassi-szöveg kódexes másolatát, hogy lássátok.  Először a vers, aztán a kritikai kiadás szövege, végül az eredeti kódex (A Hogy Juliára... az első lap alján kezdődik!).


HARMINCKILENCEDIK
HOGY JULIÁRA TALÁLA, ÍGY KÖSZÖNE NÉKI
az török "Gerekmez bu dünya sensiz" nótájára

Ez világ sem kell már nékem

Nálad nélkül, szép szerelmem,
Ki állasz most énmellettem;
Egészséggel, édes lelkem!

Én bús szívem vidámsága,
Lelkem édes kívánsága,
Te vagy minden boldogsága,
Véled Isten áldomása.

Én drágalátos palotám,
Jó illatú, piros rózsám,
Gyönyörű szép kis violám,
Élj sokáig, szép Juliám!

Feltámada napom fénye,
Szemüldek fekete széne,
Két szemem világos fénye,
Élj, élj, életem reménye!

Szerelmedben meggyúlt szívem
Csak tégedet óhajt lelkem,
Én szívem, lelkem, szerelmem,
Idvöz légy, én fejedelmem!

Juliámra hogy találék,
Örömemben így köszenék,
Térdet-fejet néki hajték,
Kin ő csak elmosolyodék.

Harmincz kilenczedik: Hog[y.] Iuliara
talala igj kő$zene nekj: Az Teőrők Gűˇ,,
rekmez de Waj zenzur Notajara.
 
Ez uilag sem kőli már nekem nalad nelkűˇl $zép $zerelm[e`]
Kj alaß mo$t én melietem egisigel edes lelkem.

En bus $ziuem uidamsaga, lelkem édes kéuansagha,
Te uagj minden boldogsaga, ueled I[n`] aldomasa

En dragalatos palotam io ilatu piros rosam,
Giónierő $zip kis Violam, ilj sokaigh $z[e.]p Iuliam

Fel tamada napom finie $zemüldek fekete ßinie
Ket ßemem vilagos finie, élj élj életem remin[y.]e.

S[z]erelmedbe megh giűlt $[z]iuem czak tigedet ohait lelkem,
En ßiuen lelkem $zerelmem, Iduezligj én fejedelm[e`]

Iuliamra hogj talalik eőrőmemben igj kőßenik
Terdet fejet nekj hajték, kin eö csak elmo$olodik.

 

110 éve született Illyés Gyula

1902. november 2-án született Illyés Gyula, a XX. századi magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja.


Novemberi ég alatt

Rémülten egymás
Kezét keresve
Egymásba bukva
Futnak a hajszolt
Felhők – –


– nékem
Ki mondja mitől
Kellene jaj futnom
Ha egyedűl is


Szálló könnyekkel
Sírja színét és
Tavaszi kedvét
S ég felé ijedten
Kapkod a cserfa.

                    Illyés Gyula

(Forrás: dia.hu)